Nos ez a történet jóval másabb mint a többi. Minden csak is egyetlen egy személy szemszögéből történik. Az a személy pedig nem más mint Richie. Na de nem csak ezért más ez a történet mint a többi. A lényeg már a címben is benne van. Ugyan is ez a történet az Us5 kezdetétől indul. Pontosan a válogatástól amin Richie részt vesz. Az egész történet arról szól hogy Richie hogyan élte meg a kisebb nagyobb sikereket, hogyan barátkozott meg a srácokkal, milyen volt számára az első interjú, az első koncert és turné. De persze ez mind csak kitaláció. Egyáltalán nem biztos hogy ugyan így volt Richie-vel mint ahogy én le írom. De úgy gondoltam hogy ideje egy ilyen történetet is írni. Úgy terveztem hogy ebben a részben csak az első egy évét írom meg Richie-nek amit az Us5-al töltött. Aztán minden egyes év egy új rész. Hát ez most az első rész lesz :)
Nem tudom hogy mikor fogok bele ennek a meg írásába, vagy is hát már van 2 része, de szerintem csak az után hogy vége lesz a When I'm Gone 2-nek.
Remélem hogy sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket :)
Ha valakinek megtetszett ez az ötlet és szeretné hogy meg írjam akkor írjon nekem :)
|